2. Fejezet

                             2. Fejezet

Mrs. Middleton az irodájába kísérte Debit, és leültette az íróasztala előtti bőrkanapéra.

-Jól van Deborah. Akkor feltételezem, édesanyád odaadta a házirendet.

-Igen. És el is olvastam.- Debi dacosan állta a csontos nő tekintetét. Talán ha volt 45 éves. A kemény vonásai, és az arcán ülő fintor viszont nagyon öregítette.

-Rendben. Akkor a szobádba érve le is moshatod a sminked Deborah.- A lányt kirázta a hideg, ahogy Mrs. Middleton kimondta a nevét.

-Ööö… Rendben. És az hol van?

-Itt a térkép az iskolához. Mint a szabályzatban is állt, a fiúk részlegéhez tilos átmenni. Most menj, sok dolgom van. A te szobád az 56. a 3. emeleten. –Az óriási kastélyban biztos eltévedek majd –gondolta Debi.

-Rendben. Akkor viszlát!

-Vacsoránál találkozunk.- 
Debi már kint is volt az ajtón, amikor a vén banya utánaszólt.
-Deborah! Tudom milyen, mikor nem ismersz senkit. Jobb lesz.

Nem is olyan vén banya. Debi elindult az útvonalon, amit a térkép szerint jónak ítélt. Igen, fel a lépcsőn, 1,2,3. emelet, 49… az ő szobája pont a folyosó végén volt. Mielőtt benyitott, vett egy mély levegőt. Csak egyedül legyek!

-Szia! Te biztosan az új lány vagy! Colton az én ágyamra pakolta a cuccaid, úgyhogy kicsomagoltam neked. Ugye nem baj?

Nem egyedül volt. Nem, ráadásul az egész Sparkler leggonoszabb pletykacicájával osztozott az 56. szobán. De ezt még nem tudta.

-Szia! Igen, Debi vagyok.  Hogy érted hogy kicsomagoltál nekem?- Debi elképedve nézte, ahogy a gondosan elrendezett ruhái a földön hevernek szanaszét. 
–Ki vagy te, és mi a fenét csináltál a ruháimmal?– Az arcát eltorzította a düh. Nem hitte el, hogy ilyen pechje van. Pont ezzel az elkényeztetett és rosszindulatú lánnyal egy szobában? 1 évig?

-Így jár aki….TE vagy ! Bocs, de sietek… Addig pakolj össze. Nem venném a szívemre ha a köszöntőcsapat, akik minden új csajszihoz elmennek, így látnák a szobánkat ! Amúgy Amy vagyok. Köszöntelek a Sparklerben !

                                                   ………………………….

Mire Debi végzet a kicsomagolással (az ő esetében most összepakolásról beszélhetünk), már fél hat is elmúlt. Hála Istennek, Amy nem jelent meg újra a szobában. Mivel a vacsora hatkor kezdődött, Debi felkapott egy csinos csipkeszoknyás ruhát és egy blézert. Igaz, hogy csak tanítási időben kellett egyenruhát hordaniuk, de azt gondolta így nem fog annyira kilógni a többiek közül. Ma még felveszi az iskola jelvényével ellátott, jó szabású ruhadarabot, és kifigyeli a többek miben vannak. Így holnap már ő is csak egy lesz közülük. Kifésülte a haját, és feltett egy halványrózsaszín rúzst. A szabályzat nem nagyon érdekelte. És megtalálta a zsebórát, amit még otthon felfűzött egy hosszabb láncra. Azt a nyakába akasztotta, és már indult is. Az ebédlőbe menet sokan megbámulták. Ő volt az új lány. Akit év közepén hozattak át. Biztosan mindenki azt gondolta, hogy valami balhé miatt.

-Szia ! Cerry vagyok. Te pedig biztosan Debi. –Végre valaki megszólította. Egy csinos, vörös hajú lány.

-Szia! Igen, Debi vagyok. –Ekkor Amyt pillantotta meg, az oldalain két, szintén gyönyörű, bár kissé mű lánnyal. – Nézd! Ismered  Amyt ? A szobatársam.

-Amy? Hogy ne ismerném. Mindenki ismeri. Nála gonoszabb lényt nem ismerek. Még egy iskolában se nagyon férünk meg, nemhogy egy szobában... Segíthetek valamiben?
Az utolsó mondat már az őket bámuló lányoknak szólt. Azok egyből abbahagyták a bámulást, és sutyorogva továbbálltak.

-Köszi Cerry. Kitalálom. Te vagy a suli nagyszájú hercegnője, Amy pedig a népszerű csajszi?

-Bingó. De látom te sem vagy egy idegeskedő, ha ezt így kimondod. Jól kijövünk majd. Vacsoránál elmesélek mindent, amit tudnod kell.

Mire leértek a ebédlőbe, az már tele volt. Mindenki leült egy neki tetsző helyre. Ez is gyönyörű volt, mint itt minden. A falak selyemtapétával voltak díszítve, és fa motívumokkal.

Debi mindent jól megvizsgált.

-Rob! Szia! Bemutatom Debit.- Mikor Debi  belenézett Rob szemeibe, egyből az előtérben látott fiú jutott az eszébe. Ugyanaz a kék szem. Csak Rob haja szőke volt.

-Szia! Örülök. Este buli lesz nálunk. Cerry, hozzd Debit is. –Jelentőségteljesen Cerryre nézett, aztán rákacsintott Debire. -Na megyek. A bátyám már foglalt nekem helyet. Akkor este találkozunk.

Debi követte a tekintetével, hogy hova ül. A bátyja mellé ült, aki történetesen Debi előtérben látott fiúja volt.

-Hogy hívják a bátyját? – Kérdezte Cerryt.

-Ryan. Majd nyolcra átmegyek érted, és segítek a ruhaválasztásban estére, oké ?- Ryan neve nem is hangzott el többet a beszélgetésben. Cerry szinte mindenkinek bemutatta. Látszott, hogy ő mindig a középpontban van, akárcsak Amy. Nem csoda, hogy nem szeretik egymást.

Vacsora után elbúcsúzott Cerrytől, és elindult a szobája felé. Félt egy kicsit, hogy most Amy is ott lesz. Az órát morzsolgatta a kezei között, amikor egyszer csak eltűnt a lába alól a talaj. Csak pár másodperc volt az egész, de a gyomra ettől is felfordult. Mire újra visszanyerte az egyensúlyát, a folyosón sötét volt. Elindult fölfelé a lépcsőn