Szeretett olvasóim!

                                  Szeretett Olvasóim!

Kérlek bocsássatok meg, amiért ilyen régóta nem jelentkeztem. Sem időm, sem energiám és bevallom őszintén ihletem sem nagyon volt. :) És még most sincs. Sajnos nálam az írás nem az a dolog amit tudok szabályozni. Ma is nekiálltam nagy buzgón,de nem tetszett az amit bepötyögtem,és olyat nem adok ki a kezem közül. Szóval Kérlek legyetek türelmesek, mert valamikor a közeljövőben jön a 3. fejezet. :) (Jövő héten elutazok nyaralni, ott talán megjön az ihletem :) nagyon remélem)

xoxo Janka

2. Fejezet

                             2. Fejezet

Mrs. Middleton az irodájába kísérte Debit, és leültette az íróasztala előtti bőrkanapéra.

-Jól van Deborah. Akkor feltételezem, édesanyád odaadta a házirendet.

-Igen. És el is olvastam.- Debi dacosan állta a csontos nő tekintetét. Talán ha volt 45 éves. A kemény vonásai, és az arcán ülő fintor viszont nagyon öregítette.

-Rendben. Akkor a szobádba érve le is moshatod a sminked Deborah.- A lányt kirázta a hideg, ahogy Mrs. Middleton kimondta a nevét.

-Ööö… Rendben. És az hol van?

-Itt a térkép az iskolához. Mint a szabályzatban is állt, a fiúk részlegéhez tilos átmenni. Most menj, sok dolgom van. A te szobád az 56. a 3. emeleten. –Az óriási kastélyban biztos eltévedek majd –gondolta Debi.

-Rendben. Akkor viszlát!

-Vacsoránál találkozunk.- 
Debi már kint is volt az ajtón, amikor a vén banya utánaszólt.
-Deborah! Tudom milyen, mikor nem ismersz senkit. Jobb lesz.

Nem is olyan vén banya. Debi elindult az útvonalon, amit a térkép szerint jónak ítélt. Igen, fel a lépcsőn, 1,2,3. emelet, 49… az ő szobája pont a folyosó végén volt. Mielőtt benyitott, vett egy mély levegőt. Csak egyedül legyek!

-Szia! Te biztosan az új lány vagy! Colton az én ágyamra pakolta a cuccaid, úgyhogy kicsomagoltam neked. Ugye nem baj?

Nem egyedül volt. Nem, ráadásul az egész Sparkler leggonoszabb pletykacicájával osztozott az 56. szobán. De ezt még nem tudta.

-Szia! Igen, Debi vagyok.  Hogy érted hogy kicsomagoltál nekem?- Debi elképedve nézte, ahogy a gondosan elrendezett ruhái a földön hevernek szanaszét. 
–Ki vagy te, és mi a fenét csináltál a ruháimmal?– Az arcát eltorzította a düh. Nem hitte el, hogy ilyen pechje van. Pont ezzel az elkényeztetett és rosszindulatú lánnyal egy szobában? 1 évig?

-Így jár aki….TE vagy ! Bocs, de sietek… Addig pakolj össze. Nem venném a szívemre ha a köszöntőcsapat, akik minden új csajszihoz elmennek, így látnák a szobánkat ! Amúgy Amy vagyok. Köszöntelek a Sparklerben !

                                                   ………………………….

Mire Debi végzet a kicsomagolással (az ő esetében most összepakolásról beszélhetünk), már fél hat is elmúlt. Hála Istennek, Amy nem jelent meg újra a szobában. Mivel a vacsora hatkor kezdődött, Debi felkapott egy csinos csipkeszoknyás ruhát és egy blézert. Igaz, hogy csak tanítási időben kellett egyenruhát hordaniuk, de azt gondolta így nem fog annyira kilógni a többiek közül. Ma még felveszi az iskola jelvényével ellátott, jó szabású ruhadarabot, és kifigyeli a többek miben vannak. Így holnap már ő is csak egy lesz közülük. Kifésülte a haját, és feltett egy halványrózsaszín rúzst. A szabályzat nem nagyon érdekelte. És megtalálta a zsebórát, amit még otthon felfűzött egy hosszabb láncra. Azt a nyakába akasztotta, és már indult is. Az ebédlőbe menet sokan megbámulták. Ő volt az új lány. Akit év közepén hozattak át. Biztosan mindenki azt gondolta, hogy valami balhé miatt.

-Szia ! Cerry vagyok. Te pedig biztosan Debi. –Végre valaki megszólította. Egy csinos, vörös hajú lány.

-Szia! Igen, Debi vagyok. –Ekkor Amyt pillantotta meg, az oldalain két, szintén gyönyörű, bár kissé mű lánnyal. – Nézd! Ismered  Amyt ? A szobatársam.

-Amy? Hogy ne ismerném. Mindenki ismeri. Nála gonoszabb lényt nem ismerek. Még egy iskolában se nagyon férünk meg, nemhogy egy szobában... Segíthetek valamiben?
Az utolsó mondat már az őket bámuló lányoknak szólt. Azok egyből abbahagyták a bámulást, és sutyorogva továbbálltak.

-Köszi Cerry. Kitalálom. Te vagy a suli nagyszájú hercegnője, Amy pedig a népszerű csajszi?

-Bingó. De látom te sem vagy egy idegeskedő, ha ezt így kimondod. Jól kijövünk majd. Vacsoránál elmesélek mindent, amit tudnod kell.

Mire leértek a ebédlőbe, az már tele volt. Mindenki leült egy neki tetsző helyre. Ez is gyönyörű volt, mint itt minden. A falak selyemtapétával voltak díszítve, és fa motívumokkal.

Debi mindent jól megvizsgált.

-Rob! Szia! Bemutatom Debit.- Mikor Debi  belenézett Rob szemeibe, egyből az előtérben látott fiú jutott az eszébe. Ugyanaz a kék szem. Csak Rob haja szőke volt.

-Szia! Örülök. Este buli lesz nálunk. Cerry, hozzd Debit is. –Jelentőségteljesen Cerryre nézett, aztán rákacsintott Debire. -Na megyek. A bátyám már foglalt nekem helyet. Akkor este találkozunk.

Debi követte a tekintetével, hogy hova ül. A bátyja mellé ült, aki történetesen Debi előtérben látott fiúja volt.

-Hogy hívják a bátyját? – Kérdezte Cerryt.

-Ryan. Majd nyolcra átmegyek érted, és segítek a ruhaválasztásban estére, oké ?- Ryan neve nem is hangzott el többet a beszélgetésben. Cerry szinte mindenkinek bemutatta. Látszott, hogy ő mindig a középpontban van, akárcsak Amy. Nem csoda, hogy nem szeretik egymást.

Vacsora után elbúcsúzott Cerrytől, és elindult a szobája felé. Félt egy kicsit, hogy most Amy is ott lesz. Az órát morzsolgatta a kezei között, amikor egyszer csak eltűnt a lába alól a talaj. Csak pár másodperc volt az egész, de a gyomra ettől is felfordult. Mire újra visszanyerte az egyensúlyát, a folyosón sötét volt. Elindult fölfelé a lépcsőn

1. Fejezet

                                         1. Fejezet

Deborah Pristine épp egy bőröndöt rángatott ki a kicsinek semmiféleképpen nem nevezhető gardróbjából. 

-Nem hiszem el, hogy csak így elküldenek! -Kyla Benson az a bizonyos legjobb barátnő feldúltan futkosott a szobában fel-alá. - Ezt nem tehetik veled. Majd én megmondom nekik. Ez... Ez... Nem hiszem el!

-Kyla! Állj le! Nem fogják meggondolni magukat. Úgy döntöttek, hogy elküldenek egy jó nevű bentlakásos suliba, és kész... Én már rég lemondtam arról, hogy velük vitatkozzam.

Debiben nagyon sok gondolat kavargott. Milyen lesz az új hely? Talál majd barátokat? Miért teszik ezt vele a szülei? Azt mondták a jövője érdekében. Hogy ez a suli megfelelő számára. És most mindent itt kell hagynia. Miközben az új bakancsát és a kötött pulcsijait dobta bele a bőröndbe, Kyla végig mondta a magáét. Debi viszont meg se hallotta. Már egészen máshol járt.

-Debi! Figyelsz? Épp azt mondtam, hogy megszöktetlek abból a hülye iskolából! Már a neve is hülyeség. Sparken?

-Sparkler. Kyla, nem könnyítenéd meg a dolgom? Egyszerűen segíts csomagolni!

- De úgy fogsz hiányozni!

-Nekem is te, de használjuk ki ezt a kis időt, és ne is gondoljunk rá. Jó?

-Oki-doki Debi! -Kyla még nem törődött bele a legjobb barátnője elvesztésébe, de meg akarta egy kicsit könnyíteni a dolgot. - A piros ruhádat nehogy itt hagyd !

-Azt nem viszem. Egyenruhánk lesz. Különben sem mehetnék koktélruhában suliba!
Debi elnevette  magát,  Kyla viszont komoly maradt.

-De. Igenis elviszed, mert biztosan ott is vannak bulik! Nem börtön!- Ezen már mindketten nevettek, mert végül is ki tudja?!

-Rendben Kyla, de akkor add ide a királykéket is, és a fekete magassarkúm ! 

                                                             

                                                               ..............................

Debi, miután kikísérte Kyla-t, a nappaliba ment. Leült a kanapéra, és azt vette észre, hogy hullanak a könnyei. Mérges és szomorú volt. Végignézett a nagy "társalgón"-ahogy a szülei hívták. Ezt ma látja utoljára, aztán csak egy év múlva. A kert, az istálló, az egész "kúria" -ahogy a szülei hívták, már most hiányzott neki.

Lépteket hallott, ezért gyorsan letörölte a könnyeit, és  felállt. Ó, csak Mr. Peasant, a házvezető volt. 

-Miss Pristine! A szülei hamarosan hazaérnek. Becsomagolt már?

-Nem, de már csak pár dolog kell. Terítsen meg, kérem, mire hazaérnek, én is lemegyek .

-Ahogy gondolja! És Deborah!

-Igen ?

-Hiányozni fog nekik. Ugye tudja?

-Igen, csak... Mindegy. Megyek csomagolni.

Debi, miután Mr. Peasant elment, kinyitotta az egyik szekrény ajtaját. Úgy emlékezett, hogy itt látta nemrég a Jane Eyre-t. Azt is el akarata vinni. Meg is találta, és mögötte egy gyönyörűen díszített zsebórát is.

-Jól mutatna a csipkés ruhámmal.

Felkapta a könyvet meg az órát és felszaladt a szobájába. Nem is sejtette, hogy ettől kezdve, minden meg fog változni az életében, és nagyon sok mindent megért majd.

Debi az asztalnál ült és garnélarákot evett. Kihúzta magát, nem csámcsogott. Pont, mint ahogy a szülei tanították neki. Kívülről legyél tökéletes, belül mindegy mi van. A látszólag tökéletességben nőtt fel. Szó sincs róla, a szülei nagyon szerették, és sokat foglalkoztak vele, de mióta 16 éves lett olyan távolságtartóak lettek. Megváltoztak. Most is némán töltik el azt a kis időt, amit még együtt tölthetnének. Holnap reggel elutazik, és csak 1 év múlva jön vissza. Az anyja végre megszólal:

-Becsomagoltál már, drágám ?

-Be.

-Ugye tudod, hogy nem vihetsz semmi olyat, amit tilt a szabályzat ?

Hogy is felejthetné el azt a 20 oldalas füzetet, amiben minden szabály benne van? Piercing, smink, festett haj, hivalkodó ékszerek... Ez mind tilos. És ezek még csak az alap dolgok. Nem mintha Debinek ezek közül a sminken kívül bármilye is lenne, de itt már a lehetőséget is kizárják.

-Igen anya. De be is fejeztem, fölmegyek, és letusolok. Holnap korán kell  kelnem. Jó éjt!

-Kicsim?- Az apja föláll és szorosan átöleli. Az anyja is odajön és így állnak hárman, amíg Debi ki nem tépi magát a karjukból és fel nem szalad a szobájába. Ott már nem kell  visszatartania a könnyeit. Magához öleli a gyerekkori takaróját és csak zokog.

                                               .......................................................

Másnap reggel egy lány áll a vonatállomáson. Óriási bőrönd van a kezében. Bakancsot, szoknyát, kardigánt, és khaki dzsekit visel. A sötétszőke haja lobog a szélben. A jegye a kezében. Egy vonat közeledik. Lassan megáll, mire a lány fölrángatja rá a bőröndöt és keres egy üres kabint.

                                                            ...........................

A végállomáson egy fekete autó várt Debire. A sofőr segített  bepakolni a csomagját, aztán kinyitotta neki az ajtót. Némán ülték végig az utat, ami úgy háromnegyed órás lehetett. A táj nyugodt, tele erdővel, rétekkel. Mikor megérkeztek a Sparkler-be, Debinek leesett az álla. A kastély gyönyörű. Régies, de mégis beleillik a mai világba is. Csodálatos...
-Itt is vagyunk Miss. Pristine. A bőröndjét majd felvisszük a szobájába, addig menjen be ezen a kapunk, és keresse Mrs. Middletont.
-Ó, rendben. De merre is?- Mire Debi feltette volna a kérdést a sofőr már el is tűnt a poggyászával. Hát jó- gondolta magában. Akkor megkezdődik az itteni életem. Belépett a kapun, ami véleménye szerint a főbejárat volt, és mosolyt erőltetett az arcára. 
-Szia! Mrs. Middletont keresem ! - Az előtérben (ami szintén gyönyörű volt) egy fiú ült. A világosbarna haja a szemébe lógott, de még így is látszott milyen gyönyörűek azok a szemek.
Debinek földbe gyökerezett a lába. A fiú felnézett, de semmi sem látszott az arcán.
-Szia! Debi vagyok. Téged... -Ebben a pillanatban belépett a szobába egy vékony nő, akinek olyan szoros volt a kontya, hogy ránézni is fájt.
-Debie Pristine? Gyere velem! Már tíz perce várlak az irodában.
-Elnézést, csak azt hittem, hogy itt kell bejönni.- 
Erre Mrs. Middleton (mert ő volt az) csak megrázta a fejét, és elindult egy hatalmas tölgyfa ajtó felé. Debi még visszanézett a fiúra, aki fel sem nézett az öléből, és követte a nőt.